Az a megtiszteltetés ért, hogy idén is zsűritag lehetek az Új Kisfaludy Napok Vers- és prózaírás kategóriájában. A fesztivál időpontja: 2026. április 17–18. A jelentkezési határidő március 23. További tudnivalók a Generációk Művelődési Háza honlapján és az alábbi plakáton. Találkozzunk Győrben, április 17-én!
Megjelent a Műhely legfrissebb, 2025/2. száma. A pdf-változat már olvasható folyóiratunk honlapján, két héten belül pedig a nyomtatott lapszám is forgatható lesz. Felvezető gondolatok a szerkesztői köszöntőből:
Kurdy Fehér János elemzése szerint Géczi János dekollázsai világra
nyitott ablakok, amelyeken keresztül nemcsak a látvány tárul elénk, hanem a
szemlélő teljes világ-felismerő rendszere is: „a világ létezése kollázs (amint
a dolgok bennünk összeérnek), a világ megértése pedig dekollázs (egyszerre feltakarjuk,
azaz feltárjuk és egyben akaratlanul elfedjük ezt az összeérést). A
szépirodalmi rovatunkban olvasható versek és prózai írások sokféle példán
keresztül szemléltetik, hogy jelentésképző feltakarásként működhetnek többek
között az életünkben váratlanul bekövetkező balesetek és tragédiák is:
megmutatják, hogy „A valóság nem szilárd objektumokból áll, hanem
interakciókból, határok nélküli folyamatokból, történésekből és viszonyokból
épül fel.” (Kurdy Fehér János). A határok elmosódását megtapasztalhatjuk
művészeti alkotások szemlélése közben, családi és párkapcsolataink résztvevőjeként,
vagy éppen (és talán mindenekelőtt) a természettel való egységünkben, erkölcsi
partnerségünkben: „Most rojtos / függöny, eső-zuhany Tihanyra. / Kurta óra,
számot vethetek / ellengő időmmel: lebegő libák, / bárányok cápafoggal, szűkölő
tavak, / foszló ország jótékony leple, / akárha szemfedő, apránként eltakar.”
(Csuday Csaba: Tihany felől borul) A természettel kötött új szerződésünk
nyomán (Michel Serres) felfedezhetjük eredetünket, valahogyan úgy, amiként
Mechiat Zina versében a tenger találkozhat önmagával az őt szemlélő lírai én
tekintetében: „Kinyitom a szemem. / Tükröződik benne a mélység. / Felismeri
magát.” (Apály) Mechiat Zina bemutatkozó verseskötete Juhász Attila
megállapítása szerint „szinte teljes egészében a költői-emberi identitás
kérdéskörét és letisztulási folyamatát helyezi előtérbe”, hasonlóan ahhoz,
ahogyan Géczi János dekollázsai felhívják figyelmünket arra, hogy a világ részei
és szemlélői egyszerre vagyunk, jelölve ezáltal „az antropocén filozófiák és
művészetkritika mára szélessé vált nyomvonalát” (Kurdy Fehér János). És ha már
művészetkritika: Weiss János fordításának és tanulmányának köszönhetően megismerkedhetünk
Johann Christoph Gottsched kritikai költészettanának alapjaival, és tartalmas
ízelítőt kaphatunk az irodalomkritika 18. századi fejlődéstörténetéből, azokból
az esztendőkből, amikor elkezdődött a gondolkodás a kritika lényegéről. A
jelentés, amelynek minden művész a nyomába ered, „egyfajta diaszpóraként
létezik, melyet folyamatosan össze kell gyűjteni és el kell rendezni.” – írja
Kurdy Fehér János, megállapítására pedig rezonálnak Maros Márk verssorai: „Mert
hiába // próbálja szavakba önteni, / ki is ő egyáltalán, mire / kimondja,
megint mást jelent.” Valóban „önmagunk tükröződése csak / sosem létezett / ami
voltunk”, ahogyan Kaprinay Rebeka versében olvassuk? A tükörkép-töredékek gyűjtésében
és elrendezésében talán támaszunk lehet, ha világszemléletünkbe építjük a
meggyőződést, hogy „létezhet létünknek az a dimenziója, ahol lehetséges az
elrendeződés, ahol élhet a bizalom.” (Juhász Attila)
Takács Nándor
Tartalom
Kurdy Fehér János: Együtt. A metaszimbiózis és az engramm Géczi János dekollázsaiban
VASS NORBERT: „Megcéloztam a negyedik műnemet.” – János kalendáriuma (október)
*
Johann Christoph Gottsched: A műítészekről
Weiss János: A kritika a német felvilágosodásban és romantikában. Utószó Johann Christoph Gottsched tanulmányához
*
Czilczer Olga: A táncról szólván; Bádog; Kettő; Árnyék
Csuday Csaba: Tihany felől borul; Valami erotika, kissé adysan; Hőguta; A kobold és a fél zokni; Őszelő; Múltba néz
Mechiat Zina: Apály; Felhőtűz
Maros
Márk: Organon-installációk
Benkovics Judit: A gyöngyvirág
Dalmai Rozi: NaCl; Ketchup
Murányi Zita: preparátum; villanypózna; belső tenger; csönd van
Juhász Zsuzsanna: Méretvétel; Repülés; Törvény
*
Tehetséggondozó
Műhely
Kaprinay Rebeka: (máshol az ősz nem); (jelentést kímélő hangsorok után); ami voltunk; téged; (nem távolságtartás); (a kitágított idő); (te tudnád-e így); (ő nem volt még)
*
Csollán Tamara: A parkolóban köd van; Holnapra legyen meg; Láttam sírni
Zámbó Tamás: Egy a háromból
*
Juhász Attila: „Kinyitom a szemem. Megérkezem […] igazi vagyok magamnak is” (Mechiat Zina: Álomból föl, vidékre le)
Bodrogi
Csongor: Otthon lenni az irodalomban (Mohai V. Lajos: Velence
Budán)
Feleségem utóbbi időben megjelent prózáit ajánlom az Olvasók figyelmébe. A Népszava Nyitott mondatában a Pikkely és a Flaszter, az Irodalmi Szemle online-on a Zsömle és a Non plus ultra, a SZIFONline-on a Mari egy napja, a zEtnán pedig az Allé és az Ahol halott van, ott nem lehet című írásai jelentek meg.
„Elérkezett az idő, hogy Szent Mihály lova mellett lépkedve a gyászmenet utolsó útjára kísérje az eltávozót. Erős férfiak ragadták meg, hogy összehangolt mozdulattal vállukra emeljék a koporsót. A menet lassan haladt, innen-onnan mormogás, sustorgás hallatszott, másutt halk, döcögő énekszó. A temető kapujában állt a pap, de nem azért, hogy temessen. A dogma tiltja, hogy öngyilkost szentelt földbe helyezzen, mondta Bibliával a kezében. Csorgott az izzadság a koporsóvivők hátán, arcán. A sír nincs kiásva, nincs is hova eltemetni, erősködött a pap. Az asszonyok a fejükhöz kaptak, a férfiak tekintetében harag lobbant. A gyerekek érezték, hogy valami rendkívüli történik, a gyámoltalanabbak sírva fakadtak. A pap rendíthetetlenül állt a temető zárt kapuja előtt. Maroknyi férfi vált ki a tömegből, ásókat és lapátokat hoztak, és ásni kezdtek a kerítés mellett.”
Megjelent a Műhely legfrissebb, 2025/3. száma. A pdf-változat már olvasható folyóiratunk honlapján, két héten belül pedig a nyomtatott lapszám is forgatható lesz. Felvezető gondolatok a szerkesztői köszöntőből:
„A színészet egész embert kíván, és ha az ember igazán jó akar lenni benne, mindenét oda kell adnia.” – idézi William Somerset Maugham regényének egyik tételmondatát Sümegi István, aki esszéjében a Színház cselekményeben kibontakozó filozófiát vizsgálja, s fedez fel tartalmi-gondolati analógiát Maugham regénye és az Iskola a határon látásmódjában. Amikor úgy tapasztaljuk, hogy szerepeink nem eresztenek, és szünet nélküli színjátszásra, teljesítményünk állandó fokozására kényszerítenek, segíthet a regény-főhősök, Júlia Lambert, illetve Medve és Bébé felismerése: „annak megértése, hogy nemcsak szereplők, hanem nézők is, s mint ilyenek, korlátozhatatlanul szabadok” vagyunk. Erre a szabadságélményre rezonálnak szépirodalmi összeállításunk versei is. Zsigmond Soma versei színházi környezetben, egy épülő díszlet tárgyainak azonosításában ismerik fel az én megképződésének felszabadító logikáját; a színpadon megkerülhetetlen referenciaként jelen lévő asztal pedig minden más díszletet feleslegessé tesz, ha a „vigasztalás asztalává” válhat (Bödecs László: Békejobb), s mellette ülve megoszthatjuk egymással élettapasztalatainkat. „Olyan szeretnék lenni, amilyen már valaki volt.” – fogalmazódik meg a kívánság Zsigmond Soma Kaspar című versében. „Ha már a szabadság annyit jelent: / szabadnak lenni egymásra” (Tatár Sándor: Most már), úgy valóságunk „felesleges kerülőútja” (Fellinger Károly: Vadkomló) helyett szívesen elmerülünk emlékeinkben; de mi történik, ha a lélek valamely forradalma (Zsirai László: Amnézia) vagy az eszmélet földrengései (Radnai László: szédület reng a föld) folytán az évek hirtelen emléktelennek bizonyulnak (Gál Csaba: Törmelék), a belső világok felidézése (Kukucska Szabolcs: kognitív disszonancia) lehetetlennek tűnik, s „Törött üvegek várják a földön, / hogy valaki összerakja őket.” (Varga Dávid: 3:45)? – Az emlékezés efféle csapdáival, a múlt rekonstrukciójának nehézségeivel foglalkoznak Szabó Máté Mihály novellái és Benkő Imola Orsolya regényrészlete (Bárd által). Midőn „Telehold mered / emberarc tükrébe. Nem / ismer magára...” (André András: Haikukucskák), talán mégis akad valaki, aki szüntelenül néz bennünket földi színpadunk pusztaságában; Joszif Brodszkij karácsonyi verseinek lebilincselően izgalmas elemzésével, Túri Katalin tanulmányának első részével zárjuk szépirodalmi összeállításunkat. Szénási Zoltán jóvoltából Takács Zsuzsa életútinterjújáról olvashatunk recenziót, Enesey Diána pedig Horváth András Dezső regényére támaszkodva segít eligazodni a férfi lélek univerzumában.
Takács Nándor
Tartalom
RŐHRIG ESZTER: Szőlőcsutka, létra, dieppe-i kő – Kohán Ferenc képeiről
SÜMEGI ISTVÁN: Színház az egész világ. Maughamról (bőségesen) és Ottlikról (néhány szóban)
TATÁR SÁNDOR: Most már
ZSIGMOND SOMA: Kaspar; Körvonalak
BÖDECS LÁSZLÓ: Békejobb; Közelítő lépés
•
ANDRÉ ANDRÁS: Haikukucskák
FELLINGER KÁROLY: Kígyókő; Vadkomló
KUKUCSKA SZABOLCS: kognitív disszonancia; receptív analízis
GÁL CSABA: Kiváló alattvaló; Törmelék; Gyógyítás helyett; Előre pihend ki
ZSIRAI LÁSZLÓ: Amnézia; Versek leplébe
RADNAI ISTVÁN: aszimmetriák; szédület reng a föld
•
TEHETSÉGGONDOZÓ MŰHELY
VARGA DÁVID: 3:45; A hajnal csendje; D osztály
•
BENKŐ IMOLA ORSOLYA: Bárd által
SZABÓ MÁTÉ MIHÁLY: Jürgen Korovitzky mindenre gondol; Hajnalka éhes
•
TÚRI KATALIN: Karácsonyi versek felnőtteknek: karácsony a pusztaságban.
Joszif Brodszkij: Karácsonyi versek, Soproni András fordításában (a tanulmány első része)
•
SZÉNÁSI ZOLTÁN: „nem hiszek az idő hatalmában” (Takács Zsuzsa:
Átkelés a Szuezi-csatornán: Beszélgetések Wirth Imrével)
ENESEY DIÁNA: A férfi lélek univerzuma (Horváth András Dezső:
Legjobban a nőktől féltem)
•
KOHÁN FERENC alkotásai
