Az a megtiszteltetés ért, hogy idén is zsűritag lehetek az Új Kisfaludy Napok Vers- és prózaírás kategóriájában. A fesztivál időpontja: 2026. április 17–18. A jelentkezési határidő március 23. További tudnivalók a Generációk Művelődési Háza honlapján és az alábbi plakáton. Találkozzunk Győrben, április 17-én!
Megjelent a Műhely legfrissebb, 2025/2. száma. A pdf-változat már olvasható folyóiratunk honlapján, két héten belül pedig a nyomtatott lapszám is forgatható lesz. Felvezető gondolatok a szerkesztői köszöntőből:
Kurdy Fehér János elemzése szerint Géczi János dekollázsai világra
nyitott ablakok, amelyeken keresztül nemcsak a látvány tárul elénk, hanem a
szemlélő teljes világ-felismerő rendszere is: „a világ létezése kollázs (amint
a dolgok bennünk összeérnek), a világ megértése pedig dekollázs (egyszerre feltakarjuk,
azaz feltárjuk és egyben akaratlanul elfedjük ezt az összeérést). A
szépirodalmi rovatunkban olvasható versek és prózai írások sokféle példán
keresztül szemléltetik, hogy jelentésképző feltakarásként működhetnek többek
között az életünkben váratlanul bekövetkező balesetek és tragédiák is:
megmutatják, hogy „A valóság nem szilárd objektumokból áll, hanem
interakciókból, határok nélküli folyamatokból, történésekből és viszonyokból
épül fel.” (Kurdy Fehér János). A határok elmosódását megtapasztalhatjuk
művészeti alkotások szemlélése közben, családi és párkapcsolataink résztvevőjeként,
vagy éppen (és talán mindenekelőtt) a természettel való egységünkben, erkölcsi
partnerségünkben: „Most rojtos / függöny, eső-zuhany Tihanyra. / Kurta óra,
számot vethetek / ellengő időmmel: lebegő libák, / bárányok cápafoggal, szűkölő
tavak, / foszló ország jótékony leple, / akárha szemfedő, apránként eltakar.”
(Csuday Csaba: Tihany felől borul) A természettel kötött új szerződésünk
nyomán (Michel Serres) felfedezhetjük eredetünket, valahogyan úgy, amiként
Mechiat Zina versében a tenger találkozhat önmagával az őt szemlélő lírai én
tekintetében: „Kinyitom a szemem. / Tükröződik benne a mélység. / Felismeri
magát.” (Apály) Mechiat Zina bemutatkozó verseskötete Juhász Attila
megállapítása szerint „szinte teljes egészében a költői-emberi identitás
kérdéskörét és letisztulási folyamatát helyezi előtérbe”, hasonlóan ahhoz,
ahogyan Géczi János dekollázsai felhívják figyelmünket arra, hogy a világ részei
és szemlélői egyszerre vagyunk, jelölve ezáltal „az antropocén filozófiák és
művészetkritika mára szélessé vált nyomvonalát” (Kurdy Fehér János). És ha már
művészetkritika: Weiss János fordításának és tanulmányának köszönhetően megismerkedhetünk
Johann Christoph Gottsched kritikai költészettanának alapjaival, és tartalmas
ízelítőt kaphatunk az irodalomkritika 18. századi fejlődéstörténetéből, azokból
az esztendőkből, amikor elkezdődött a gondolkodás a kritika lényegéről. A
jelentés, amelynek minden művész a nyomába ered, „egyfajta diaszpóraként
létezik, melyet folyamatosan össze kell gyűjteni és el kell rendezni.” – írja
Kurdy Fehér János, megállapítására pedig rezonálnak Maros Márk verssorai: „Mert
hiába // próbálja szavakba önteni, / ki is ő egyáltalán, mire / kimondja,
megint mást jelent.” Valóban „önmagunk tükröződése csak / sosem létezett / ami
voltunk”, ahogyan Kaprinay Rebeka versében olvassuk? A tükörkép-töredékek gyűjtésében
és elrendezésében talán támaszunk lehet, ha világszemléletünkbe építjük a
meggyőződést, hogy „létezhet létünknek az a dimenziója, ahol lehetséges az
elrendeződés, ahol élhet a bizalom.” (Juhász Attila)
Takács Nándor
Tartalom
Kurdy Fehér János: Együtt. A metaszimbiózis és az engramm Géczi János dekollázsaiban
VASS NORBERT: „Megcéloztam a negyedik műnemet.” – János kalendáriuma (október)
*
Johann Christoph Gottsched: A műítészekről
Weiss János: A kritika a német felvilágosodásban és romantikában. Utószó Johann Christoph Gottsched tanulmányához
*
Czilczer Olga: A táncról szólván; Bádog; Kettő; Árnyék
Csuday Csaba: Tihany felől borul; Valami erotika, kissé adysan; Hőguta; A kobold és a fél zokni; Őszelő; Múltba néz
Mechiat Zina: Apály; Felhőtűz
Maros
Márk: Organon-installációk
Benkovics Judit: A gyöngyvirág
Dalmai Rozi: NaCl; Ketchup
Murányi Zita: preparátum; villanypózna; belső tenger; csönd van
Juhász Zsuzsanna: Méretvétel; Repülés; Törvény
*
Tehetséggondozó
Műhely
Kaprinay Rebeka: (máshol az ősz nem); (jelentést kímélő hangsorok után); ami voltunk; téged; (nem távolságtartás); (a kitágított idő); (te tudnád-e így); (ő nem volt még)
*
Csollán Tamara: A parkolóban köd van; Holnapra legyen meg; Láttam sírni
Zámbó Tamás: Egy a háromból
*
Juhász Attila: „Kinyitom a szemem. Megérkezem […] igazi vagyok magamnak is” (Mechiat Zina: Álomból föl, vidékre le)
Bodrogi
Csongor: Otthon lenni az irodalomban (Mohai V. Lajos: Velence
Budán)
Feleségem utóbbi időben megjelent prózáit ajánlom az Olvasók figyelmébe. A Népszava Nyitott mondatában a Pikkely és a Flaszter, az Irodalmi Szemle online-on a Zsömle és a Non plus ultra, a SZIFONline-on a Mari egy napja, a zEtnán pedig az Allé és az Ahol halott van, ott nem lehet című írásai jelentek meg.
„Elérkezett az idő, hogy Szent Mihály lova mellett lépkedve a gyászmenet utolsó útjára kísérje az eltávozót. Erős férfiak ragadták meg, hogy összehangolt mozdulattal vállukra emeljék a koporsót. A menet lassan haladt, innen-onnan mormogás, sustorgás hallatszott, másutt halk, döcögő énekszó. A temető kapujában állt a pap, de nem azért, hogy temessen. A dogma tiltja, hogy öngyilkost szentelt földbe helyezzen, mondta Bibliával a kezében. Csorgott az izzadság a koporsóvivők hátán, arcán. A sír nincs kiásva, nincs is hova eltemetni, erősködött a pap. Az asszonyok a fejükhöz kaptak, a férfiak tekintetében harag lobbant. A gyerekek érezték, hogy valami rendkívüli történik, a gyámoltalanabbak sírva fakadtak. A pap rendíthetetlenül állt a temető zárt kapuja előtt. Maroknyi férfi vált ki a tömegből, ásókat és lapátokat hoztak, és ásni kezdtek a kerítés mellett.”
