Műhely 2025/2.

Megjelent a Műhely legfrissebb, 2025/2. száma. A pdf-változat már olvasható folyóiratunk honlapján, két héten belül pedig a nyomtatott lapszám is forgatható lesz. Felvezető gondolatok a szerkesztői köszöntőből:

Kurdy Fehér János elemzése szerint Géczi János dekollázsai világra nyitott ablakok, amelyeken keresztül nemcsak a látvány tárul elénk, hanem a szemlélő teljes világ-felismerő rendszere is: „a világ létezése kollázs (amint a dolgok bennünk összeérnek), a világ megértése pedig dekollázs (egyszerre feltakarjuk, azaz feltárjuk és egyben akaratlanul elfedjük ezt az összeérést). A szépirodalmi rovatunkban olvasható versek és prózai írások sokféle példán keresztül szemléltetik, hogy jelentésképző feltakarásként működhetnek többek között az életünkben váratlanul bekövetkező balesetek és tragédiák is: megmutatják, hogy „A valóság nem szilárd objektumokból áll, hanem interakciókból, határok nélküli folyamatokból, történésekből és viszonyokból épül fel.” (Kurdy Fehér János). A határok elmosódását megtapasztalhatjuk művészeti alkotások szemlélése közben, családi és párkapcsolataink résztvevőjeként, vagy éppen (és talán mindenekelőtt) a természettel való egységünkben, erkölcsi partnerségünkben: „Most rojtos / függöny, eső-zuhany Tihanyra. / Kurta óra, számot vethetek / ellengő időmmel: lebegő libák, / bárányok cápafoggal, szűkölő tavak, / foszló ország jótékony leple, / akárha szemfedő, apránként eltakar.” (Csuday Csaba: Tihany felől borul) A természettel kötött új szerződésünk nyomán (Michel Serres) felfedezhetjük eredetünket, valahogyan úgy, amiként Mechiat Zina versében a tenger találkozhat önmagával az őt szemlélő lírai én tekintetében: „Kinyitom a szemem. / Tükröződik benne a mélység. / Felismeri magát.” (Apály) Mechiat Zina bemutatkozó verseskötete Juhász Attila megállapítása szerint „szinte teljes egészében a költői-emberi identitás kérdéskörét és letisztulási folyamatát helyezi előtérbe”, hasonlóan ahhoz, ahogyan Géczi János dekollázsai felhívják figyelmünket arra, hogy a világ részei és szemlélői egyszerre vagyunk, jelölve ezáltal „az antropocén filozófiák és művészetkritika mára szélessé vált nyomvonalát” (Kurdy Fehér János). És ha már művészetkritika: Weiss János fordításának és tanulmányának köszönhetően megismerkedhetünk Johann Christoph Gottsched kritikai költészettanának alapjaival, és tartalmas ízelítőt kaphatunk az irodalomkritika 18. századi fejlődéstörténetéből, azokból az esztendőkből, amikor elkezdődött a gondolkodás a kritika lényegéről. A jelentés, amelynek minden művész a nyomába ered, „egyfajta diaszpóraként létezik, melyet folyamatosan össze kell gyűjteni és el kell rendezni.” – írja Kurdy Fehér János, megállapítására pedig rezonálnak Maros Márk verssorai: „Mert hiába // próbálja szavakba önteni, / ki is ő egyáltalán, mire / kimondja, megint mást jelent.” Valóban „önmagunk tükröződése csak / sosem létezett / ami voltunk”, ahogyan Kaprinay Rebeka versében olvassuk? A tükörkép-töredékek gyűjtésében és elrendezésében talán támaszunk lehet, ha világszemléletünkbe építjük a meggyőződést, hogy „létezhet létünknek az a dimenziója, ahol lehetséges az elrendeződés, ahol élhet a bizalom.” (Juhász Attila)

Takács Nándor

Tartalom

Kurdy Fehér János: Együtt. A metaszimbiózis és az engramm Géczi János dekollázsaiban

VASS NORBERT: „Megcéloztam a negyedik műnemet.” – János kalendáriuma (október)

*

Johann Christoph Gottsched: A műítészekről

Weiss János: A kritika a német felvilágosodásban és romantikában. Utószó Johann Christoph Gottsched tanulmányához

 *

Czilczer Olga: A táncról szólván; Bádog; Kettő; Árnyék

Csuday Csaba: Tihany felől borul; Valami erotika, kissé adysan; Hőguta; A kobold és a fél zokni; Őszelő; Múltba néz

Mechiat Zina: Apály; Felhőtűz 

Maros Márk: Organon-installációk

Benkovics Judit: A gyöngyvirág

Dalmai Rozi: NaCl; Ketchup

Murányi Zita: preparátum; villanypózna; belső tenger; csönd van

Juhász Zsuzsanna: Méretvétel; Repülés; Törvény 

*

Tehetséggondozó Műhely

Kaprinay Rebeka: (máshol az ősz nem); (jelentést kímélő hangsorok után); ami voltunk; téged; (nem távolságtartás); (a kitágított idő); (te tudnád-e így); (ő nem volt még) 

* 

Csollán Tamara: A parkolóban köd van; Holnapra legyen meg; Láttam sírni

Zámbó Tamás: Egy a háromból 

* 

Juhász Attila: „Kinyitom a szemem. Megérkezem […] igazi vagyok magamnak is” (Mechiat Zina: Álomból föl, vidékre le) 

Bodrogi Csongor: Otthon lenni az irodalomban (Mohai V. Lajos: Velence Budán)